Tájékoztatás a szociális intézmények részére gyógyszerek saját hatáskörben történő beszerzésével kapcsolatban

A 168/2004. (V.25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (2d) pontjában foglaltakra tekintettel 2023. augusztus 3. napjától a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve az általa fenntartott, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti szakosított ellátást nyújtó szociális intézmények, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti szakellátást nyújtó gyermekvédelmi intézmények, valamint a javítóintézetek is a Korm. rendelet alanyi hatálya alá tartoznak, így beszerzéseik során a Korm. rendeletben foglaltak szerint kell eljárniuk.

Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról 2005. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Gyógyszertörvény) 11. § szabályozza a gyógyszer-nagykereskedelmi tevékenységet. A Gyógyszertörvény 11. § (3) bekezdés alapján a gyógyszer-nagykereskedelmi engedély jogosultja – jogszabályban meghatározott kivételekkel – csak olyan személynek értékesíthet, forgalmazhat, illetve szállíthat ki gyógyszert, aki gyógyszer-nagykereskedelmi, illetve egészségügyi szolgáltató tevékenység végzésére engedéllyel rendelkezik.

A fentiekre tekintettel, amennyiben az Intézmény nem rendelkezik a Gyógyszertörvény szerinti engedéllyel, úgy a jelenleg hatályos központosított keretmegállapodások alapján a szállítók gyógyszerekkel nem szolgálhatják ki az intézményeket, és a szállítók nem fogadhatják el az érintett intézményektől érkező gyógyszerre vonatkozó megrendeléseket.

A központosított közbeszerzési rendszer keretében történő beszerzési kötelezettség az intézményi igényekre terjed ki, azaz az orvosi rendelvény és a közgyógyellátás keretében a természetes személyeknek személyre szabottan biztosított speciális termékek biztosítása (azaz az ellátottaknak felírt és az intézmény által összegyűjtött vények kiváltása) nem minősül intézményi beszerzési igénynek.

A szociális intézmények az intézményi beszerzési igénynek minősülő gyógyszerekre vonatkozó beszerzéseiket saját hatáskörben valósíthatják meg, amennyiben a Központosított Közbeszerzési Portálon a saját hatáskörű beszerzési igényt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság jóváhagyta.

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

Segítség a Portálhoz

Amennyiben kérdése van, vagy hibát szeretne bejelenteni, kérjük írjon e-mail-t az alábbi címre:

kkpsupport@kef.gov.hu

Az új Portál bevezetése kapcsán megnövekedett számú megkeresések miatt a kapcsolatfelvétel ideje elhúzódhat, szíves megértésüket és türelmüket köszönjük.